Egy jobb világért

1. Az Ötlet

- Annyi szép emlékem kötődik ide, és most mégis azt kéred tőlem, hogy hagyjam el ezt a helyet? –Mondta értetlenül Sora. Erre a vele szemben álló May vadul bólogatott.

- Te idióta! Minek ismétled el még egyszer? Elsőre nem tudod felfogni? –Ordította idegesen. –Mindig is tudtam, hogy sötét vagy Sora, na de ennyire! Szánalmas! Nem értem, hogy, hogyan lehetsz te a Kaleido sztárja… - Tette hozzá lenézően, de már nem ordított. Még egy utolsó pillantást vetett Sora-ra, majd sarkon fordult és bement a szállást biztosító épületbe. Egy ideig Sora csak állt egy helyben. Nem tudta elhinni, hogy, hogyan kérhetett tőle ilyet May. Megszokta már, hogy el akarja távolítani, hogy csak ő ragyoghasson, de azt hitte, hogy most már végleg lemond róla. Most, hogy a Hattyúk tava c. előadással végre bebizonyíthatta, hogy tényleg ő a Kaleido színpad sztárja.

- Sora! –Kiáltotta egy barátságos, és Sora számára, sőt sokunk számára ismerős hang, Mia hangja. Sora megfordult és látta, hogy két barátnője, Anna és Mia a színpad felé vezető útról szaladnak oda hozzá.

- Anna, Mia! Hogy mentek a próbák? Meséljetek el mindent! –Követelőzött mosolyogva Sora. Ugyan az előbb még teljesen ledöbbenten, értetlenül, és csalódottan állt egy helyben, viszont most, hogy meglátta a lányokat eszébe jutott, hogy nem szabad May-el foglalkoznia. Anna és Mia az, akikre mindig számíthat, és ha May nem lesz jóba Sorával, akkor az, az ő dolga.  És ettől a gondolattól visszatért az életkedve.

- Ááá! Kivagyok! Semmi jó nem jut eszembe… - Panaszkodott Mia, mikor felértek a szobájába. Erre a másik két lány elkerekedett szemekkel néztek rá.

- Te meg miről beszélsz? Hiszen még két hétig a Hattyúk tavát fogjuk előadni, utána meg lesz egy hosszabb szünetünk is… - Mondta Sora.

- Tudom, de Kate azt mondta, hogy jobb, ha már most nekiállok a következő történetnek. – Magyarázta meg Mia.

Mostanában nagyon sokat kell dolgoznia Miának. Kate nagyon kemény vele, de lehet, hogyha nem lenne ilyen, akkor Mia sosem készülne el a történetekkel. Nekünk pedig szükségünk van rá. – gondolkozott el Sora, majd bólintott egyet.

- Értem. De biztos jó ez így? Nem akarom, hogy túlhajtsd magad! –Tette még hozzá kicsit aggodalmaskodva.

- Ne aggódj! Semmi gond nincsen. És aki miatt aggódnod kéne, az nem én vagyok, hanem saját magad! Te vagy az, aki mindig túlhajszolja magát! – Válaszolt Mia. Erre az eddig csöndben ülő Anna bólintott egyet.

- Miának igaza van! Magad miatt kéne aggódnod! Hiszen általában te vagy az, aki túlhajszolja magát! –Mondta Anna.

- De ha nem gyakorolnék, sokat akkor nem sikerülnének a manőverek! –Mondja ki az igazságot sora. Erre a két lány bólint egyet.

Pár óra beszélgetés után Mia rémülten pillantott az órájára.

- Már tíz óra és sehol sem tarok! Ez szörnyű! Most azonnal neki kell látnom! –Jelentette ki, és odaült az íróasztalához, ahol a laptop-ja már várt rá. Míg az bekapcsolt a két konyhában ülő lányra pillantott.

- Akkor azt hiszem, mi magadra hagyunk, igaz Anna? Talán úgy jobban tudsz koncentrálni. – Mondta Sora, majd felállt az étkezőasztaltól és Anna-ra pillantott, aki bólintott egyet, s szintén felállt.

- Rendben, igazatok lehet. –Tette hozzá Mia, csak, hogy neki is legyen egy kis beleszólása.

- Akkor, szia, Mia! Jó éjt! –Búcsúzott el, és kívánt jóéjszakát Sora.

- Szia! Jó éjt! –Köszönt el Anna is.

- Sziasztok! Köszönöm, és nektek is jó éjt! –Mondta Mia, majd megvárta, míg kimennek a lányok, és csak utána fordult oda a laptopjához. Erősen koncentrált, s végül elkezdett gépelni.

„Egyszer, még mikor a világban nem uralkodott el teljesen a túlmodernizált eszközök, létesítmények és az emberek gondolkodásmódja is más volt néhány tájon, Marie a francia, nemesi származású lány elhatározta, hogy megváltoztatja az életét…”

Kezdte begépelni, majd felkiáltott:

- Ááá! Nem megy ez nekem. Nincs ötletem a történethez. –Mondta elkeseredetten, majd nyújtózkodott egyet. Először nem vette annak a jele ként, hogy álmos, viszont mikor ásított egyet, ránézett az órájára, mely az íróasztalán állt. Kis digitális óra volt, fekete alapon, pirosas szögletes számokkal mutatta az időt: 23:28. Miát megrázta, hogy már ennyi az idő, neki pedig holnap hajnalba újabb fellépése lesz, akár a többieknek. Elmentette hát a változásokat, és gyorsan ágyba bújt, bár sokáig nem tudott elaludni, azon töprengett, hogy mi legyen a történetének lényege. Eddig ugyanis csak úgy írogatott.

Másnap hajnalban a Kaleido színpad kulisszái mögött már nagy volt az izgalom. Pár perc, és újra színpadra lép Sora és Leon, az Angyalok tánca manőverrel.

- Sora! Te jössz! Siess! –Mondja Anna a lánynak, és kicsit meglöki, jelezve, hogy indulnia kell. Sora kimegy. E közben a kulisszák mögött annak ellenére, hogy már másfél hónapja ezt a darabot adják elő, és eddig mindig jól sikerült, most mégis izgulnak. Ám tudják, hogy hamarosan megszűnik az izgalom, és az emberek szíve eggyé lesz.

- Nyithatjátok a kapukat! –Adja, ki az utasítást Ken, mire az ott dolgozók el is kezdik kinyitni azokat. S amint felkel a nap, megkezdődik a varázslat, mely először csodálatot kelt az emberekben, majd rögtön mindenkit elfog a nyugalom, a gyönyör, a vágy, hogy ott akarnak lenni a porondon, és mindenekelőtt a boldogság.

Mikor vége lett a műsornak a nézők nagy tapsviharral, és mosollyal köszönték meg, hogy ilyen jól szórakozhattak az este. Már volt pár olyan néző is, aki minden egyes hajnalban eljött megnézni a műsort, annyira tetszett neki.

Végül a fények elaludtak, az előadok pedig lejöttek a színpadról. Sora, Anna, és Mia megölelték egymást.

- Napról napra jobban élvezem az előadást! –Jelentette ki Mia, majd elengedte a lányokat. – És láttátok, hogy Rosetta milyen jól érzi magát May mellett a színpadon? –Kérdezte, mire Anna bólintott egyet.

- Igen. Úgy tűnik Rosettának sikerült May-t „jóvátennie”. –Jegyezte meg, mire Mia szeme felcsillant.

- Jóvátenni…